Legalább 2 éve annak, hogy megismerkedtünk leendő kalandmesterünkkel az akkor még Kolozsváron is működő Red Goblin keretében. (Ugyanitt ismerkedtem meg a Warhammerrel és a DnD-vel is.) Különös örömünkre szolgált, hogy anyanyelvünkön játszhatunk szerepjátékot - bár időnként önkéntelenül is keveredik angol szó a beszélgetésbe, mivel minden eddigi tapasztalatunk (legyen az számítógépes vagy társas szerepjáték) ezen a nyelven szólt. Kalandjaink meglehetősen hányattatott körülmények között folytatódtak, gyakran hosszú kihagyásokkal. Most azonban sikerült újra felvenni a fonalat! Lássuk hát, hogyan is jutottunk el idáig.
Első kaland - a rablótanya
Eredetileg mindössze két játékossal és a kalandmesterrel indult az út. Az időmegtakarítás érdekében előre gyártott karakterekből választottunk, tapasztalt játekosokként egy harcost és egy varázslót.
Barnalófia (az erigowi Krad lovagrend tagja) es Kálmán (a hergoli villámmester) egy kis faluba érve tudomást szerzett egy, a környéken tevékenykedő rablóbandáról. Természetesen felvállalták a banda kiírtását, és azonnal el is indultak feltételezett rejtekhelyük felé. A rablók egy elhagyatott udvarházban tanyáztak, az erdő közepén. Néhány ott tébláboló fickót gyorsan elintéztünk. Az egyikből még azt is sikerült kiszedni, hogy valami proféta szektájának a tagjai. Azonban egy rejtett szobából mérgezett nyilakkal lőttek ránk. Visszavonultunk, majd elbarrikádoztuk magunkat egy hálóban, hogy kiheverjük sebeinket.
Rövid pihenés és falatozás után folytattuk az udvarház felderítését. Természetesen minden jel arra mutatott, hogy a rablóbanda főnöke a pincében tanyászik. Az alagsorban szerencsésen megúsztunk egy csapdát - nem első alkalom, hogy a páncélom megmentett -, majd behatoltunk a pincébe. El kellett intéznünk egy különösen jól képzett és felszerelt rablót. Eléggé megviselt a dolog; olyannyira, hogy a végére védekező harcmodorban hátráltam, várva, hogy Kálmán mérgei hassanak.
Rövid pihenő után úgy döntöttünk, hogy nem hagyhatjuk ennyiben a dolgot, és behatoltunk a rablók belső szentélyébe. Itt találtunk rá a "profétájukra", aki, mint később kiderült, egy kóbor boszorkánymester volt. Különböző látványos trükkökkel meggyőzte a rablókat, hogy elfogadják, sőt, vallásos tisztelettel övezzék, es hordják neki a kincseket. Helyzete védelmének érdekében mindent bevetett: villámokat szórt ránk, és még két előhalottat is felébresztett. Míg Kálmán a zombikkal foglalkozott, Barnalófia megrohamozta a boszorkánymestert.
A csata végül elég kevésen múlt. Utolsó lehetőségként a boszorkánymester villámkalitkába zárta a lovagot. Félelmet nem ismerve, Barnalófia kirontott a mágikus falak közül. Bár a testén áthaladó villám miatt eszméletét vesztette, az utolsó dolog, amit látott, a boszorkánymester repülő feje volt. Éljen a hosszú nyelű alabárd! Eközben Kálmán szintén villámokkal próbálkozott, de a zombikkal kevesebb sikere volt. Végső elkeseredéssel szétrobbantotta a zombikat, de a repeszként szálló csontdarabok okozta fájdalom túl soknak bizonyult - ő is elájult.
Hőseink jóval később ébredtek meg. Mint kiderült, az mentette meg őket, hogy utoljára sikerült hagyni a "prófétát". Ha még élt volna rabló a tanyán, minden bizonnyal könnyű prédának találta volna a két eszméletlen alakot. Indulás előtt még körbejárták az alagsort. A talált kincsek és boszorkánymesteri kísérletek által göngyölítették fel a szálakat, és állt össze számukra a történet.
Végül visszamentek a faluba, átvették jól megérdemelt jutalmukat, és nagy mulatságot rendeztek a helyi kocsmában.
Második kaland - a goblin egyesület
Mint írtam, az első kaland "csak úgy jött" - nem ismertük a szabályokat, nem mi alkottuk a karaktereket. Azonban nagyszerűen szórakoztunk, és úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a kalandozást. Ezúttal azonban átolvastuk a szabálykönyvet, és volt beleszólásunk a dologba. Én a lovagomat nagyon szórakoztatónak és sokoldalúnak találtam, úgyhogy mindössze nevet változtattam rajta. A másik játékos azonban nem volt elégedett a villámmester korlátaival, úgyhogy kasztot váltott.
Eképpen szállt ismét nyeregbe Wilborin, a lovag, és Aegon, az asziszi vérkelyhes boszorkánymester.
Csatlakozott hozzánk egy tűzvarázsló és egy erigowi számszeríjász.
Kalandunk ezúttal kevésbé volt harcias. Egy régi ismerősünknél, a Pajkos Póni kocsmárosánál találkoztunk. Vicces körülmények között fedeztük fel, hogy a kocsmára rontás került. Az étel és ital ugyanis megromlott - még az is, amit megettünk. Reggel tehát gyorsaságpróba döntötte el, hogy ki jut el közülünk az illemhelyre!
Ezek után gyorsan kiköltöztünk, majd a kocsmáros kedvéért nekiláttunk feltérképezni a helyzetet. A rontást egy, a szegénynegyedben lakott, immáron halott goblin sámán mondta ki nagyon régen - és most jött el az ideje. Össze-vissza üldöztük a cselekmény szálait a városban, miközben a kocsma helyzete egyre romlott. Végül találtunk egy goblint, aki fel tudta volna oldani az átkot, ám szolgálatának ára nevetségesen nagy volt. Ő ugyanis tagja volt egy egyesületnek - a Véres Győzelemnek -, amely céljaként tűzte ki egy goblin negyed kiharcolását a városban. Ez természetesen nevetséges, és nem is tudtunk volna segíteni neki. Ám ő úgy gondolta, hogy a helytartónak okozott kellemetlenségekkel reklámot tudnánk csinálni az ügyének. Természetesen nem akartunk bevállalni semmiféle terrorista cselekvést, ám úgy tűnt, nincs választási lehetőségunk. Megígértük a goblinnak, hogy elrontjuk másnap a helytartó fiának nagykorusítási szertartását.
Lovagi neveltetésem szigorúan tiltotta volna az ifjú bármilyen testi sértését. Mindamellett már mindannyiunkat erősen bosszantott az egész, úgyhogy azt találtuk ki, hogy az ünnepi színpadot csúfítjuk el. Az éjnek leple alatt, álruhában, úgy tettünk, mintha dolgoznánk az ácsmunkán. Valójában elmés megoldást dolgoztunk ki arra, hogy bármikor megbolygathassuk a kötélrendszert, és lerántsuk a színpad hátsó falát borító vásznat. A falra pedig felírtuk a goblin mozgalom kezdőbetűit - VGy. Persze különleges módszerrel, de erről többet lennebb.
Másnap javában folyt az ünnepség, amikor a tömegbe elkeveredett tűzvarázsló begyújtotta a kanócot, amely majd az egész kötélrendszer főbb csomóit elégeti. A biztonság kedvéért egy közeli ház padlásáról a számszeríjász figyelte az eseményt, készen arra, hogy ellője a csomókat, ha a tüzet valaki észrevenné és kioltaná. Szerencsére minden a terv szerint ment, és a ceremónia csúcspontján a vászonborítás - felaggatott zászlókkal és díszekkel - a földre zuhant. A falon pedig ott állt, goblin ürülékkel "felfestve", a 3 betű: VGv. (Merthogy nem láttunk nagyon jól a sötétben, és kissé félresikerült az írás.)
Ezek után jobbnak láttuk visszavonulni. A goblin állt a szavának, és feloldotta az átkot. Ezután kiélhettük rajta a felgyűlt frusztrációt, és egyszerre égett el, rázta meg villám, szúrta szíven egy nyíl, és vált el a feje a testétől az alabárdom nyomán.
...
A kaland után búcsút vettünk a számszeríjásztól - a játékos egy átutazó haverunk volt, aki nem tudta folytatni velünk a kalandozást. Ám a csapat új állandó taggal, a Phempheusz nevű tűzvarázslóval gazdagodott.
