Thursday, April 28, 2016

M.A.G.U.S. - Gordham baro atka

Why is this post not in English?

Előzmények

Az állandó kalandmesterünk többször említette, hogy milyen rég MAGUSozott utoljára kalandozóként. Úgy döntöttem, hogy kedvében járok egy kicsit, és KM-kedek egy kalandnyit. Eddig még csak DnD csoportokat igazgattam, úgyhogy kihívás és újdonság lesz bőven!

Bevezető

Miután a kalandozók bevasalták az előző akciójukért járó jutalmukat, a varázsló rájuk sózott egy segítségért esdeklő idős uraságot. Sürgős ügyről volt szó, másnap már indulni kellett.
Wilborint azonban leakasztotta egy futár. Családi birtoka veszélyben forog! A lovag azonnal útra kelt. A varázsló egy ott lézengő elfet küldött harmadiknak az útra.

Daramin

Mint tiszteletre méltó veterán játékos, a volt KM egy saját kaszttal állt elő. Az ifjú elfnek százegynéhány éve van elsajátítani a mozaikmágiat és a harcművészetet - két olyan szakmát, amelyek normális körülémények között teljes odaadást igényelnek. A mindkét irányba fejlesztett képességeknek az egyéb képzettségek hiánya a hátulütője.

Gordham báró átka

Néhány nap lovaglás után érkeztek meg Gordham báró birtokára. Az öreg várnagy semmit sem volt hajlandó előre elárulni, ám a kalandozók sikeresen megfőzték Janit, a fiatal mindenes szolgát, hogy elárulja a küldetés mibenlétét. A szolga szerint a bárói családot átok sújtja, ezt kell majd nekik feloldani.
A birtokra érés után - vidéki nemeshez mérten - gazdag lakoma fogadta a kalandozókat. A báró, egy tapasztalatlan fiatalember, szivélyesen fogadta vendégeit. Az igazi  főnöknek azonban az öreg várnagy nézett ki. Együtt adták elő a báró családjának tragikus történetét: a férfi ágot sújtó átok a birtok átvevésekor lép életbe, és néhány év alatt legyengíti, majd megöli az éppen aktuális bárót. Az átok forrásaként egy boszorkánymestert jelöltek meg, akit a báró dédapja ölt meg ezelőtt hatvan évvel. Az egészben a legfurcsább egy cigányasszony proféciája volt, mely a jelek szerint pontosan a jelenlegi kalandozócsapatot jövendölte meg.
A kalandozók egyből gyanut fogtak - a profécia túl pontos volt. Azonnal több irányban is vizsgálódni kezdtek. Mágikus energiaforrások után kutattak - ám a bárót semmilyen hasonló dolog nem övezte. Körbeszimatoltak a birtokon, ám a szakácsnőtől csak annyit tudtak meg, hogy a birtok gyengén védett, nincsen sok katona. Végül nem láttak jobb megoldást, mint eltorlaszolni a háló ajtaját, majd nyugalomra térni. 
Másnap reggel elvezették őket a régvolt boszorkánymester romos szentélyéhez. A történet szerint már több kalandozócsoportot is fogadtak már fel, de senki sem emlékezett arra, hogy mit csinált a romoknál.
Előzetes kutatás után - ami csupán vadállatok nyomait fedte fel - a kalandozók végül megközelítették a romot. A bejárat feltételezett helyén egy sima fal állt. Közeledtükre kőszáj alakult ki, és találós kérdéssel fogadta őket. Először nem találták ki a helyes választ, és azonnal feledésmágia lett úrrá rajtuk. Másodikra azonban megfeleltek a kérdésre, és a mágikus őr beengedte őket.
Rövid ereszkedő után egy romos, beomlott, növényekkel benőtt terembe értek, ahol farkasok vertek tanyát. A négytagú falka a kalandozókra rontott, és súlyosan megsebesítették Daramint, mielőtt tűz, villám és penge végzett velük.

Pár órás pihenő után a kalandozók nekiestek a legromosabb falnak, és fel is tártak egy lefele irányuló járatot. Egy megviselt ajtó mögött, egy nagyobb teremben, régmúlt csatatér helyszínére leltek. Az egymás hegyén-hátán tornyosuló hullák természetellenesen haladó bomlás jeleit mutatták. Rövid fürkészés után a csapat a terem végében tornyosuló kapu irányába vette az utat, ám egy óvatlan lépés mágikus csapdát hozott életre. Több holttest életre kelt, és elállták az utat.


A boszorkánymester azonnal átvette az irányítást három élőholt felett. A tűzvarázsló mágikus lángjai elborítottát az őt támadó zombikat. Az elf mesterien forgatott karddal pusztította ellenfeleit.

A terem egy pillanatra sötétbe borult, ahogy Aegon ráesett a kezében tartott fáklyára...

... de ennyi varázslóval ez nem okoztt sokáig gondot, és az élőholtak hamarosan mind elhullottak.

Nem utolsósorban az, amelyikkel Aegon levágatta a saját fejét.

Rövid kutatás a holttestek között némi pénzt és ékszert eredményezett. 
A következő próbatétel a kapu kinyitása volt, ami nyers erővel nem sikerült - Phempheusz szinte gerincsérvet kapott. Ám pszi-erővel megsokszorozott fizikai erő mozgásra bírta a berozsdázott vasakat.

A kalandozók egy pókháló-lepte laboratóriumban találták magukat. Szemközt fakó trónon csontváz üldögélt, bordái között hosszúkard. A vizsgálatra induló Daramint egy lidérces látomás lepte meg. A valamikori boszorkánymester holta után is bosszút igért a nyugalmát zaklatóknak. Még be sem fejezte jól a meséjét, amikor a trón mögötti falat áttörve, egy hatalmas szörny rontott a terembe.

Mindenki bevetette az összes varázslatot, amit csak elő tudott csikarni. A szörny pengével, tüskével, csáppal és ollóval támadott. Piócaszerű szájával sikerült ráakaszkodnia Phempheusz fejére - a tűzvarázsló testét azonnal erős kínméreg járta át. Mindez hiába - néhány kör után, több sebből vérezve, hiányzó végtagokkal, a szörny összerogyott.

A laboratóriumot átkutatva, a kalandozók néhány titokzatos üvegcsére bukkantak - ám egy képzett varázsló számára a természetes anyagok kevés rejtélyt nyújtanak. (Természetesen meg kellett a meditáló Phempheusszal szagoltatni az erős afrodiziákumot a vörös üvegcséből. A mit sem sejtő tűzvarázsló egész este hadakozott ébredező szexualitásával.)

Az átok feloldása

A kalandozók mindent magukkal vittek - iratokat, üvegcséket, a szörny különös módon mágiataszító vérét, és visszatértek a báró udvarházába. Kétségbeesett kisérletezést folytattak reggelig. Az üvegcsék tartalma: afrodiziákum, sav, méreg - nem nyújtott megoldást. A szörny vére egyszerűen több faj mágiával összefűzött vérkeverékének bizonyult. A biztonság kedvéért - és jobb ötlet híján - a báró ünneplő ruhájának bélésébe több, ezen vért tartalmazó edényt varrattak.
Reggel aztán sor került az avatási szertartásra. Az unalmas beszéd és fogadalom végén a báró rituálisan bort ivott a családi kehelyből, majd tisztelete és hálája jeléül átnyújtotta a kalandozóknak. Phempheusznak és Daraminnak semmi nem tűnt fel, ám a szemfüles Aegon kiszúrta, hogy a kehely nehezebb, mint amilyen kéne legyen, és néhány helyen szürke fém látszik az aranyborítás alatt. Az átok nyitja tehát az ólomkehely, melyből a mindenkori Gordham báró reggel és este szertartásosan bort fogyaszt. Phempheusz azonnali szókitörését Daramin állította meg, majd az észbe kapott kalandozók diplomatikusan meggyőzték a bárót, hogy ne használja többet az edényt.
Az elégedett, és immáron boldog, báró még néhány napig vendégül látta a kalandozókat, majd saját zsebéhez mérten gazdagon megjutalmazva engedte őket útnak.


No comments:

Post a Comment